Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Erdei béka

erdei-beka.jpg

Közepes termetű, karcsú, feltűnően hosszú lábú béka. A nőstények jellemzően 6-8 (maximum 9), a hímek 5-6 (maximum 8) cm hosszúra nőnek meg. Orra sokkal hegyesebb, mint a gyepi békáé. Hosszú hátsó lábait előrehajtva a sarokízület jócskán az orr elé kerül. Nyugalmi pózban hátsó lábainak sarokízületei a test mögött sokszor összeérnek, igen jellegzetes körvonalakat kölcsönözve az állatnak. Hátának színe világosbarna vagy drapp, rajta előfordulhatnak kisebb sötét foltok vagy márványozás, ez azonban sohasem jelentős. Legkontrasztosabb rajzolata a sötét kantár- és halántéksáv, ez rejti a dobhártyát, mely a gyepi békáénál kisebb, és közelebb helyezkedik el a szemhez. Hátsó lábain többnyire jól kivehető a kb. 10 sötét keresztsáv. Hasoldala fehéres, néha kissé rózsaszínes vagy sárgás beütéssel, a gyepi békával szemben egyszínű. A hát és a has színe között fokozatos az átmenet, az oldalakra szintén a szürkésbarnás, esetleg halványsárgás árnyalatok jellemzők. Tavasszal a hímek hüvelykvánkosa világos, a test színéhez hasonló árnyalatú, állaga gumiszerűen ruganyos. Ebihalaik farokzászlója magas, sokszor a hát hátsó kétharmadánál kezdődik, jellemzően kontrasztosan, sötéten foltozott. Az ebihalak ezenkívül magasabb, robusztus testükkel, aránylag rövidebb farkukkal különíthetők el a rokon fajok lárváitól.

Az erdei béka a lomboserdők jellegzetes faja, kirándulók gyakran találkoznak vele. Hazai tölgy- és bükkerdeinkben mindenütt közönséges. A hegységekben 1000 méternél nem hatol magasabbra, fölötte helyét a gyepi béka foglalja el a környező magashegységekben.

Az erdei béka többnyire éjjel aktív, de párás, nyirkos időben nappal is mutatkozhat. Táplálékát az erdő avarszintjén vagy erdei tisztásokon, sűrű növényzet között keresi. Rovarokra, férgekre, meztelencsigákra vadászik. Erős hátsó lábainak hosszú ugrásaival halad, menekülés közben a nagyobb példányok 1-2 m-eseket is ugorhatnak. Kirobbanó ugrásainak és rejtőszínének kombinációja miatt könnyen szem elől téveszthető. Peterakóhelyei a tiszta vizű, sokszor időszakos erdei tavak és tavacskák. A szaporodó egyedek az összes rendelkezésre álló víztestet kihasználják. A hímek megfelelő időjárás esetén már február végén-március elején megjelenhetnek ezeknél, a nőstények is hamarosan követik őket. Párzási időszaka elnyújtottabb, mint más korán szaporodó békáké, jellemzően április elejéig-közepéig tart. A hímek nem alkotnak kórust, lágy, halk, gyorsan, ritmusosan kattogó hangjukat nem erősíti hanghólyag. Ahol a gyepi békával együtt fordul elő, sokszor lehet vegyes fajú amplexust megfigyelni, általában az erősebb gyepi hímek karolják át az erdei nőstényeket. A két faj között ugyanakkor hibridizáció nem fordul elő. 400–2000 petéjüket a párok egyenként rakják le gömbölyded csomókba. Az átalakult kisbékák május végén–júniusban hagyják el a vizet, hegyes orrukról, hosszú, csíkos hátsó lábukról többnyire ekkor már jól felismerhetőek. Az erdei béka az ősz legvégéig aktív marad, a szárazföldön, kövek vagy fatuskók alá húzódva telel át.

Hazai elterjedés: Hazánk területén az erdei béka gyakorinak számít (a leggyakoribb barnabékánk), a számára alkalmas élőhelyeken az egész ország területén jelen van.

Világelterjedés: Az erdei béka Spanyolország pireneusi részétől a Fekete-tenger kis-ázsiai partvidékéig fordul elő, megtalálható az egész Balkánon, valamint az Appennini-félszigeten Szicíliáig, észak felé csupán Dániáig és Svédország legdélebbi csücskéig hatol.

terkep7.png