Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Barna ásóbéka

asobeka.jpg

A barna ásóbéka zömök testalkatú. A fej nagy, a hátsó lábak rövidek. A dobhártya hiányzik, fültőmirigye sincs. Bőre sima, legfeljebb néhány szétszórt elhelyezkedésű szemölcs figyelhető meg rajta. A pupillarés függőleges, a szivárványhártya általában aranyszínű. A mellső végtag ujjai szabadok, a hátsó lábujjak közötti úszóhártyák jól fejlettek. A lábközépcsontok tájékán lévő dudor (belső sarokgumó) jól fejlett ásósarkantyút képez. A hímeknek nincs hanghólyagja. Színezete nagyon változatos lehet. A hímek alapszíne sárgás-, a nőstényeké inkább szürkésbarna, amelyet nagy sötét- vagy olívbarna foltok és apró vörös pontok tarkítanak. A foltok lehetnek nagyszámúak, önállóan állók, vagy hosszú sávokat alkothatnak. A hasoldal szürkésfehér, ritkán szürke foltokkal. A fiatalok kezdetben nagyon hasonlóak, az egyedi mintázottság csak fokozatosan alakul ki. Mialatt vízben tartózkodnak, a színük sötétedik, a foltok alig különülnek el. Az ivari kétalakúság kifejeződik a testméretekben: a hím teste kisebb, valamint a felkarján nászidőszakban többnyire jól fejlett ovál-mirigy helyezkedik el, amely a nászidőn kívül gyakran alig észrevehető. Tenyerén és a mellső végtagján apró dudorok alakulnak ki a nász idején. A kifejlett nőstények elérhetik a 8 centimétert. A peték 3-4 mm átmérőjűek, amelyeket több sorban, mintegy 20 mm vastag, többnyire 20-30 cm hosszú (ritkán hosszabb) zsinórban rak le a nőstény vízinövényekre tekerve. A petezsinórban akár 3500 pete is lehet. A fejlődő embriók a petezsinórban feketék. Az ebihalak keléskor 5 mm hosszúak, az átalakulásig minden más faj lárvájánál sokkal nagyobbra nőnek, meghaladhatják akár a 8-10 centiméteres hosszúságot is. Színük szürkés, barnás, néha sárgás, a hasoldal fehéres, a farok világos. A lárvák légzőnyílása baloldali, a végbélnyílás középen van. Az ebihalak farokvége kihegyezett. Az átalakult kisbékák 20-40 mm nagyok amikor a vizet elhagyják.

A barna ásóbéka a legkülönbözőbb élőhelyeken megtalálható, így pl. lombhullató és tűlevelű erdők szegélyzónájában, réteken, az emberi településeken parkokban, kertekben, mezőgazdasági területeken. Leginkább azonban a nyílt, laza (homokos, löszös) talajú területeket részesíti előnyben. Ásó hajlama, rejtőzködése miatt számára ez felel meg a leginkább, ezért kerüli a sziklás vagy nagyon kötött talajú élőhelyeket. Nagyon száraz területeken az állomány a vízterek közelében koncentrálódik. Többnyire az alacsonyabb fekvésű síkvidékek lakója, de 600-700 m tengerszint feletti magasságon is előfordul. Szaporodáshoz leginkább az állóvizeket, a kisebb-nagyobb tavakat, vízzel elöntött területeket keresi fel. Előnyben részesíti a gazdag vízinövényzetű víztereket. A P. f. insubricus állományai néha magas hegyeken, tűlevelű erdőkben is előfordulnak.

Hazai elterjedés: Hazánkban a sík- és dombvidékeken szinte mindenütt előfordul, a magasabb hegyeket általában elkerüli. Előnyben részesíti a laza talajú élőhelyeket, általában nem található meg a sziklás vagy erősen kötött talajokon.

Világelterjedés A barna ásóbéka Nyugat-, Közép- és Kelet-Európában, valamint Nyugat-Ázsiában szinte mindenütt előfordul. Hiányzik a Balkán-félszigetről, keleti irányban Oroszország nyugati és Kazahsztán észak-nyugati területéig húzódik el. A faj jelenleg a következő országokban fordul elő: Ausztria, Belgium, Bulgária, Bosznia és Hercegovina, Cseh-Köztársaság, Dánia, Észtország, Fehéroroszország, Franciaország (igen kicsi, izolálódott állományok), Görögország, Hollandia, Horvátország, Kazakhsztán, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Moldova, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Svédország (legdélibb részén), Ukrajna.

terkep2.png